✦ Reformer próba alkalom csak 4500 Ft | Használd a PROBA kuponkódot! ✦

ÓRATÍPUSOK ÁRAK ESEMÉNYEK AJÁNDÉKUTALVÁNY KAPCSOLAT IDŐPONTFOGLALÁS

oktatóink

REFORMER PILATES DUNAKESZI

A CSAPAT, AKI MELLETTED ÁLL

Szenvedélyes, szakképzett oktatóink segítenek, hogy minden órán a legtöbbet hozd ki magadból.

ALAPÍTÓ Tina

Tina

ALAPÍTÓ, OKTATÓ

Szűcs Martina vagyok, a Zone Pilates Studio tulajdonosa és egyben oktatója is. A sport és a testmozgás gyerekkorom óta az életem része.

A konditeremben kezdtem 15 évesen és ott is ragadtam éveken át. Azonban az idő múlásával a nagy súlyok egyre inkább túlterhelték az ízületeimet, szerencsére a legjobbkor találtam rá a reformer pilatesre, arra a mozgásformára, ami teljesen elvarázsolt, és több mint három éve az életem központi részét jelenti.

Közgazdászként, két diplomával a hátam mögött, kisebb és nagyobb vállalatoknál is dolgoztam különböző pozíciókban. Ezzel párhuzamosan kezdtem el pilatest oktatni, és idővel rájöttem, hogy ez az, ami igazán boldoggá tesz.

Idén nyáron úgy döntöttem, hogy hátra hagyva az eddigi karrieremet, valóra váltom az álmomat. Rengeteg időt és energiát fektettem bele, hogy megteremtsek egy olyan helyet, ahol mindenki otthon érezheti magát, így augusztus 30-án megnyitotta kapuit a Zone Pilates Studio.

Kata

Kata

OKTATÓ

Több mint húsz éve a mozgás az életem része. Junior éveimet versenyaerobikkal és fitneszversenyekkel kezdtem, mára pedig diplomás táncpedagógus, OKJ-s képesítésű aerobic oktató, személyi edző, valamint szakképzett jóga- és Pilates oktató vagyok.

Óráimon a jóga, a Pilates és a táncművészet elemeit ötvözöm a test és a lélek egyensúlyáért. Saját táncos múltamból merítek kreatív és változatos mozgásötleteket, miközben folyamatosan képzem magam, hogy minden vendégemnek a maximumot tudjam nyújtani.

Óráimat a jó hangulat, a közösség ereje és az egymást támogató légkör jellemzi. Hiszek abban, hogy együtt könnyebb fejlődni, motiváltabbnak maradni és feltöltődni. Szeretettel várok mindenkit, kezdőt, újrakezdőt és haladót, férfit és nőt egyaránt.

Óratípusai: Yoga & Pilates Fusion, Pilates Flow, Candlelight Stretching

Anna

Anna

OKTATÓ

A Nagypapám javaslatára kezdtem el piláteszezni, ennek már 10 éve. A fő cél a tartásom javítása volt. A rendszeres gyakorlás szépen lassan eredményt hozott.

A reformer órákban azt élvezem a leginkább, hogy amellett, hogy a klasszikus piláteszes gyakorlatokat végezzük, a végtelenségig színesíthetjük kiseszközökkel vagy egyes izomcsoportokat célzó funkcionális gyakorlatokkal.

Az óráimon egy szeretetteljes légkör kialakítására törekszem, ahol a mozgás valódi ajándék a testünknek és a lelkünknek egyaránt.

Vani

Vani

OKTATÓ

12 év versenyszerű tánc után sokáig kerestem azt a mozgásformát, ami igazán közel áll hozzám. A konditermek világa valahogyan sosem vonzott.

A fordulópontot az jelentette, amikor egy barátnőm megtartotta nekem az első reformer pilates órámat. Már akkor éreztem, hogy ez valami egészen más. A pilates nemcsak fizikailag kapcsolt vissza a mozgáshoz, hanem lelkileg is feltöltött.

Ez az élmény indított el azon az úton, hogy ma már oktatóként oszthassam meg másokkal is mindazt, amit én kaptam ettől a mozgásformától.

Dóri

Dóri

OKTATÓ

A sport egész életemben elkísért. 3 éves korom óta táncolok, 14 éve tanítok balettet és moderntáncot, de elsőként versenyzőként bizonyíthattam tudásom.

Többszörös világ-, európa- és világbajnoki címet szereztem. Tánciskolánk 20 éve sikeresen működik, és a táncosaimat egészen világbajnoki szintig kísérem el.

Kezdettől fogva a tudás átadása és a tanítványaim fejlődési útjának támogatása a legfontosabb számomra. Most ezt a szemléletet és tapasztalatot hozom magammal a reformer pilatesbe is. Hiszek abban, hogy a testtudatosság mindenki számára elérhető – és hogy a mozgás lehet egyszerre gyógyító, erősítő és felszabadító.

Eszter

Eszter

OKTATÓ

A mozgás mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, de régóta kerestem azt az edzésformát, ami igazán feltölt és visszahozza a táncórákon érzett lelkesedést.

Táncos múltamnak köszönhetően szeretek koreografálni és némi kecsességet csempészni a mozdulatokba. Mivel a főállásomban irodai munkát végzek, pontosan tudom, hogy mennyire fontos ellensúlyozni az ülő munka negatív hatásait.

Hiszek abban, hogy a megfelelő mozgás segíthet a jobb testtartás, erősebb izmok kialakításában és a fájdalmak csökkentésében. Szeretném, hogy a vendégek jobban érezzék magukat a bőrükben, magabiztosabbak legyenek és egyensúlyba kerüljenek önmagukkal.

Heni

Heni

OKTATÓ

13 év jazzbalett, 6 év úszás és 4 év kézilabda. Ezek az évek adták meg számomra azt az alapot, a testtudatot és a sport iránt érzett szeretetet.

2024-ben úgy döntöttem, hogy nem csak magam miatt szeretnék sportolni, hanem azért is, hogy másoknak is átadjam azt az életérzést, amit a mozgás nyújt. Ekkor döntöttem el, hogy pilates edző leszek.

Nagyon sok edzésformát kipróbáltam már, de a pilatesnél éreztem egyedül azt, hogy nem csak fizikálisan, de lelkileg is felfrissülve távoztam egy-egy óráról. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan mások életének is meghatározó része lesz a pilates.